Nem éreztem úgy, hogy naplót kéne írnom, de valahogy nyomasztanak a tapasztalatok, amivel nem tudok mit kezdeni.
A munkakeresés nem egyszerű feladat, főleg, ha az ember régóta űzi a sportot. Keresed a választ, hogy miért nem sikerül. Mikor bezárulnak a lehetőségek, és próbálsz nyilvánosan választ találni a kérdésekre, akkor ér a meglepetés. Ismeretlenül is megaláznak. Felruháznak jelzőkkel: középszerű, rinyálós, aluliskolázott, nem tudtál beilleszkedni az elmúlt 20 évbe, hülye kurva, nem akarsz dolgozni, unatkozol, nem is akarsz dolgozni, helyesírásod és stílusod nem is buzdít senkit arra, hogy foglalkoztasson.
Természetesen nem várom és vártam azt, hogy mindenki megértse amit elakartam juttatni információ gyanánt, de megbélyegezni egymást ismerve vagy ismeretlenül azért bátorság.
Most is azt tudom mondani: dolgozni akarok, nem válogatok, nem tudom bizonyítani írásban, hogy alkalmas vagyok egy megpályázott feladatra, de nem szeretnék még egy árnyas fa és egy kötél után nézni. Hogy középszerű lennék, lehet, de középszerű az aki annak hiszi magát. Minden ember habitusától függetlenül, tisztában van önmagával, képességeivel, tudásával, akarásával, munkabírásával és céljaival. Én is tudom, hogy mit szeretnék. Hogy nem tettem meg mindent? Senki nem kérdezte, hogy mit tettem azért, hogy célba érjek, de már nem is fontos. Eddig is megoldottam a problémáimat és ezután is megfogom oldani, és talán ezért is maradtam hűvös és távolságtartó, mert mindig ugyanazt kaptam segítségemért cserébe, a semmit.
